A weboldalak egyik nagyon fontos részét jelentik a hivatkozások. Ezek teszik lehetővé, hogy a weboldalakat összekapcsoljuk egymással. Egy hivatkozásra kattintva az egérrel, a böngésző a hivatkozott dokumentumot letölti és megjeleníti. Tulajdonképpen ettől a lehetőségtől lesz hipertext a hipertext.
Tulajdonképpen minden dokumentumok közötti kapcsolatnak (angolul ezt nevezik linknek) két vége van, amelyeket ugrópontnak (anchor) nevezünk. Ezek egyike az induló ugrópont, más néven hivatkozás, míg a másik vége, ahova ez a hivatkozás mutat, a célpont. Ez utóbbi nagyon sokminden lehet, amit egy szóval erőforrásnak nevezünk.
Ezeknek az erőforrásoknak egy egységes címzési módja van, amelyet úgy nevezünk, hogy URI. Minden erőforrást, amely az interneten, illetve az internet-rendszerű hálózatokon elérhető, ilyen URI ír le. A hivatkozásban tehát ezt a címet kell szerepeltetni, és ebből a böngésző tudni fogja, hogy honnan mit kell letöltenie. Azt azonban még nem feltétlenül tudja megállapítani, hogy mit tegyen az erőforrással.
Egy erőforrás nagyon sokféle lehet. Lehet másik weboldal, lehet kép, hang, mozgókép, valamely más jellegű dokumentum, vagy akár program is. Amennyiben az adott típusú vagy formátumú erőforrás feldolgozására a böngésző képes, akkor feldolgozza, ellenkező esetben legfeljebb az elmentését tudja felajánlani, amely után a megfelelő programmal a helyi másolatot feldolgozhatjuk.
Célpontként szolgálhat ezeken felül még egy weboldal egy belső pontja is.
Ehhez az kell, hogy az adott objektum rendelkezzen egy egyedi azonosítóval a
dokumentumon belül, amelyre lehet hivatkozni. Ezt az azonosítót a #
jel után hozzáfűzve az URI-hoz, erre a belső pontra lehet ugrani. Az azonosító
megadható az elemek id paraméterével, vagy az
A elem name
paraméterével.
A dokumentumok közötti kapcsolatra az A és a LINK elem biztosít lehetőséget. Ezeken kívül persze még más elem is van, amelynek a hivatkozásokhoz van köze. Ezeket, és a hivatkozásokhoz kapcsolódó tulajdonságokat vesszük sorra a következőkben.
public_html
könyvtárba
index.html
néven, amely tartalmaz minden egyes eddig készített
weboldaladra egy-egy hivatkozást! A későbbiekben megoldott feladatok során
mindig tedd naprakésszé ezt az oldalt!
jo.html
és egy rossz.html
nevű
állományt! Az előbbiben legyen a Jó fej!szöveg, az utóbbiban a
Ki nem állhatom!szöveg. Készíts egy webdoldalt, amelyen felsorolod néhány ismerősöd nevét, mindegyik legyen egy hivatkozás az előző két oldalból a megfelelőre. Az esetleges sértődések elkerülése végett a feladat végrehajtása után mindhárom állományt töröld is le!
Következik: Képek és egyéb objektumok beillesztése