Az előzőekben megismertük a számítógép központi egységeit, a CPU-t és a memóriát, valamint ez utóbbi fajtáit. A továbbiakban a számítógép többi egységét vesszük sorra. Ezeket együttesen perifériáknak nevezzük. A perifériákat csoportosíthatjuk funkciójuk szerint bemeneti egységekre, kimeneti egységekre, háttértárakra. Léteznek olyan perifériák is, amelyek nem sorolhatók be e három kategória egyikébe sem egyértelműen, például mert több kategóriába is egyszerre tartoznak bele. Ezeket egyéb egységek címszó alatt majd a többi kategória után tárgyaljuk. Most lássuk tehát a főbb perifériákat e szerint a csoportosítás szerint.

Bemeneti egységek

A bemeneti egységek teszik lehetővé, hogy a számítógéppel tudathassuk, hogy mire szeretnénk felhasználni, valamint a számítógéppel feldolgozandó adatokat is a bemeneti egységeken keresztül tudjuk bejuttatni a gépbe.

Az ismertebb bemeneti egységek a következők:

Léteznek természetesen más bemeneti egységek is, mint a botkormány például vagy a vonalkódolvasó stb. Ezek egy része ma már kevésbé elterjedt, vagy kifejezetten új. A továbbiakban sorra vesszük azokat a bemeneti egységeket, amelyeket illik ismerni.

Billentyűzet

A legelterjedtebb és legegyszerűbb adatbeviteli eszköz a billentyűzet. Egyszerű, hiszen nem kell mást tenni, csak a billentyűket nyomogatva begépelni az adatokat. Persze ahhoz, hogy ezek az adatok tényleg eljussanak a számítógépbe, a billentyűk lenyomását megfelelően fel kell dolgozni.

Egyes vélekedések szerint a billentyűzet hamarosan el fog tűnni, mert sokkal kényelmesebb lesz majd egyszerűen egy mikrofonon keresztül megmondani a számítógépnek, hogy mit akarunk, vagy az egérrel kattintgatva utasítani a gépet. Azonban ha figyelembe vesszük, hogy mennyivel bonyolultabb programok kellenek ahhoz, hogy akár az egér, de főleg a mikrofon használatát alkalmazni lehessen, akkor belátható, hogy a billentyűzetre igenis szükség marad továbbra is. A jelenlegi beszédfeldolgozó rendszerek olyan nagy méretű programokból állnak, és olyan könnyen félreértik a beszédet, hogy az ember előbb-utóbb biztosan úgy dönt, hogy inkább a billentyűzetet használja.

Másrészt például egy könyv megírása sokkal gyorsabb ha billentyűzetről gépeljük be a szöveget, mint ha a diktálásnál a gép által félreértett szavakról kell a programmal vitatkozni utólag.

A programok készítése során pedig minél egyszerűbb beviteli eszközt használunk, annál pontosabban lehet megadni az utasításokat, és így gyorsabb és hatékonyabb programot lehet írni billentyűzetet használva, mint az ilyenkor rendkívül macerásnak tűnő mikrofonos diktálással lehetne.

A billentyűzet használata során nem az számít, hogy mi van a billentyűre írva, hanem, hogy az adott helyen levő billentyűt az elektronika, amely a billentyűzethez tartozik, minek tekinti. A billentyűk alatt néhány fóliaréteg található. A legelterjedtebb megoldásnál három réteget használnak. A két külsőben fémszálak futnak egymásra merőlegesen, míg a középső ezeket hivatott egymástól elszigetelni. Ez utóbbin minden billentyű alatt található egy lyuk. Amikor a billentyűt leütjük, a lyukon keresztül a két szélső fólián levő vezeték összeér, és záródik rajtuk egy áramkör. Ez alapján az elektronika meg tudja határozni, hogy melyik billentyűt ütöttük le.

Az elektronika generál egy egy byte mértű kódot, és ezt továbbítja a számítógépnek, amely a BIOS-ban elhelyezett programrészlet segítségével feldolgozva ezt a kódot, előállítja a leütött billentyűhöz rendelt kódot.

Mivel a BIOS programját felül lehet bírálni egy operációs rendszerbe írt programmal, így el lehet érni, hogy a BIOS szerinti billenytűkódot egy másikra cseréljük, lehetővé téve így különböző billenytűzet-kiosztások alkalmazását. Így elképzelhető, hogy ugyanaz a billentyű az egyik pillanatban egy pontosvessző volt, míg a másik pillanatban é betű lett belőle, mert ahol az amerikai billentyűzeten a pontosvessző található, ott a magyar billentyűzetre az é betűt rakták. Az pedig teljesen mindegy, hogy a billentyűzeten erre a billentyűre valójában milyen jelet festettek.

Ezért tehát nem kell csodálkozni, ha például az y billentyűt leütve a képenyőn egy z jelenik meg vagy fordítva, hiszen az amerikai illetve a magyar billentyűzet-kiosztási szabványban ez a két betű fel van cserélve a régebbi, írógépes billentyűzetek hagyományait követve.

Tulajdonképpen a billentyűk elhelyezése a billentyűzeten már régóta kialakult hagyományokat követ a legtöbb országban. Még a számítógépek elterjedése előtt használtak írógépeket, amelyeken kialakult egyfajta billentyű-elrendezés. Nem abc-sorrendben, hanem a használat gyakorisága alapján, hogy az egyik billentyűről az utána következőre a lehető legtöbb esetben lehessen minél könnyebben tovább lépnie a gépelő ujjának.

Természetesen ez nyelvenként más lehet, de néhány szabványos billentyűzet-kiosztás már nagyon régen kialakult. A különbség csupán az egyes nyelvekben használt speciális betűk miatt szokott lenni, hiszen az angol abc betűin kívül például mi magyarok is használunk még egyéb betűket is, amiket a magyar billentyűzeten szintén el kellett valahol helyezni.

A számítógépek billentyűzetén azután célszerűbb volt megtartani az írógépen használt billentyűk már szabványossá vált elrendezését, hiszen így aki azt ismeri, annak nem jelent problémát az áttérés az új billentyűzetre, aki pedig még nem ismeri, annak majdnem mindegy a billentyűk elrendezése.

A számítógép billentyűzetén azonban több billentyű található, mint az írógépekén volt. Ezek a plusz billentyűk kifejezetten a számítógép kezelése során váltak szükségessé. Ezek helye is kezd már szabványosodni, de ezek elrendezése és száma a hagyományos billentyűk körül még mindig változhat az egyes gyártmányoknál. Vegyük most sorra a billentyűket funkció szerint!

Alfanumerikus billentyűk

Ezek többségében az írógépről származó billentyűk. A betűk és a számok begépelésére szolgálnak. Egy nagy eltérés az írógépek többségéhez képest, hogy azoknál az egyes illetve a nullás számjegy begépelésére nem szolgált külön billentyű, hanem a kis l, illetve a nagy O betűt kellett használni helyettük. A számítógép esetében azonban van külön egyes illetve nullás számjegy, így ezekhez külön billentyűk is tartoznak.

A gépelés során használjuk még a szóköz (angolul space) billentyűt is, amely a legalsó sorban található szép hosszú, általában jellel ellátatlan billentyű. Erre nézve fontos követelmény, hogy bármely részén le lehessen nyomni, nem csak a közepén. Azonban a billentyűzetek használata során az ezt biztosító mechanika elöregedhet, és egyes műanyag részei eltörhetnek, aminek eredményeként a szóköz-billentyű lenyomása nehezebbé válhat.

Amennyiben nagybetűket akarunk írni, arra az írógépekhez hasonlóan két módunk van. Az egyik, amikor egy billentyűt lenyomva tartva gépeljük be a betűket, a másik, amikor hosszabb távra akarjuk a betűméretet váltani.

Az előbbi a Shift nevű funkcióváltó billentyűvel lehetséges, amire még visszatérünk, míg az utóbbi a Caps-Lock billentyűvel, amely viszont egy kapcsolóbillentyű. Ez azt jelenti, hogy lenyomásával egy állapotot tudunk váltani, aminek eredményeként a billentyűzet elektronikája a betűket másképpen értelmezi. Újra lenyomva az eredeti állapotra térhetünk vissza. A bekapcsolt állapotot a billentyűzeten valahol egy kis fénypont világítása is jelezni szokta.

A két billentyű közötti különbség, hogy a Caps-Lock csak a betűk méretére hat, míg a Shift más billentyűk esetén is hatásos.

Funkcióváltó billentyűk

Az írógépről ismert funkcióváltó billentyűn kívül, amit a számítógépnél Shift néven emlegetünk, még továbbiak is vannak. Ezek mindegyike valamilyen módon újabb jelentéssel ruház fel egy billentyűt. Ez azt jelenti, hogy más lesz a generált kód, ha a funkcióváltó billentyűvel együtt nyomunk le egy billentyűt, mint anélkül. A dolog bonyolítható még úgy is, ha egyszerre több funkcióváltó billentyűt használunk.

Például a billentyűk egy részén több jel is található. Ilyen billentyűk a számjegyek billentyűi is, ahol egyes írásjelek találhatók a számjegy fölött. Ha ezeket a billentyűket a Shift billentyűvel együtt ütjük le, akkor a billentyűzeten felül található jelet kapjuk.

Egyes billentyűzeteken még jobb oldalt is találhatunk egy harmadik jelet. Főleg az angol ábécénél bővebb ábécé használatára készült billentyűzetek ilyenek, ahol több jelet kell ugyanannyi billentyűn elosztani. Ezeken a billentyűzeteken a szóköz jobb oldalán található egy Alt-Gr feliratú billentyű, amellyel elérhetővé válnak ezek a jelek is.

A szóköz baloldalán, illetve a harmadik jelet nem használó (például amerikai kiosztású) billentyűzeteknek mindkét oldalán található egy Alt feliratú billentyű is, amely a szintén funkcióváltó Ctrl billentyűvel együtt további funkciókat tud adni az egyes billentyűknek. Ezeknek előre kiosztott funkciói ritkán vannak, inkább a programok rendelnek hozzájuk funkciókat. Például menüpontok kiválasztását gyorsíthatják meg ezek a billentyűk valamely más billentyűvel kombinálva.

Az ilyen, több billentyű lenyomásával elérhető funkciókat nevezzük billenytűkombinációknak. A továbbiakban ezeket általában a billentyűk nevei közé írt + vagy - jelekkel fogjuk jelezni. Ezek mindig úgy működnek, hogy mielőtt az utolsónak megadott billentyűt lenyomnánk, a többit valamilyen sorrendben le kell nyomnunk, majd az utolsó lenyomása után egyszerre kell mindet felengednünk.

Az egér használata során az is előfordulhat, hogy a program annak jelentését is módosíthatóvá teszi például a Ctrl vagy az Alt billentyűvel. Ekkor az egér művelet megkezdése előtt kell a billentyűt lenyomni, és az egér művelet befejezése után felengedni azt.

Funkcióbillentyűk

Egy F betű, és utána egy szám található ezeken a billentyűkön. Használatuk szintén a programtól függ. Azt azonban nem árt tudni, hogy a legtöbb esetben az F1 a programhoz tartozó segítséget hívja elő.

Kurzorbillentyűk

Négy nyíl jelzi, hogy a szöveg bevitelére alkalmas programokban merre tudjuk mozgatni a szöveg bevitelét lehetővé tevő jelet, azaz a kurzort. Ide tartoznak még a Home End Page Up és Page Down billentyűk is, amelyek nagyobb mozgást biztosítanak.

Numerikus billentyűzet

A legújabb billentyűzeteken már található egy külön billentyűcsoport is, amely úgy néz ki, mint egy egyszerű számológép billentyűzete: számok, alapműveletek és a tizedes pont vagy vessző jele található meg ezen, könnyebbé téve számadatok bevitelét.

Beviteli billentyű

Enter, Return, New Line vagy egyszerűen csak egy nyíl jelzi ezt a billentyűt, amely a begépelt utasítás érvényesítésére, vagy szövegszerkesztőben új sor kezdésére szokott szolgálni. Mi a továbbiakban Enter néven fogunk rá hivatkozni.


Természetesen nem soroltunk fel minden billentyűt. Nincs is rá szükség, hiszen a számítógép használata során majd úgyis megismeri mindenki az általa használt programokban a billentyűk használatát.

A billentyűzet karbantartása

A billentyűzetet időnként érdemes szétszedni és megtisztítani, mivel sok por tud a billentyűk alatt lerakódni. Nem kell félni tőle, de óvatosnak kell lenni. A billentyűk visszaemelkedését általában apró kis műanyag vagy gumi sapkák biztosítják. A billentyűzet szétszerelésekor vigyázni kell, hogy ezek nehogy szétguruljanak, mert ha valamelyik elveszik, és nem kerül a helyére, akkor az a billentyű, amelyikhez nem kerül ilyen, nem fog működni.

A billentyűzet használata és tisztítása során egyaránt figyeljünk arra, hogy ne kerüljön víz az elektomos vezetékeket tartalmazó fóliák közé, mert az a billentyűzet hibás működését, hosszú távon pedig az elektronika tönkremenetelét eredményezi!

Egér

A billentyűzet után a másik legtöbbször használt bemeneti egység az egér. Bár nem olyan régóta létező periféria, mint a billentyűzet, van már némi múltja. Népszerűségét leginkább az Apple cégnek köszönheti, amely 1985-86 körül egy új számítógépet mutatott be, amely először használt grafikus kezelő felületet. Ez volt az első Macintosh gép, egyben az első olyan számítógép, amelyhez alaphelyzetben használni lehetett az egeret.

Neve onnan származik, hogy alakja (kis fehér doboz, amely csúszkál), és belőle a számítógéphez vezető zsinórja egy egérre emlékeztette a gyártókat illetve az első felhasználókat.

Használata során egy kis jelet mozgathatunk a képernyőn, ha megfogjuk és mozgatjuk az egeret. Ezenkívül a tetején található néhány gomb, amelyek lenyomása valamilyen esemény bekövetkezését eredményezheti attól függően, hogy a képernyőn a jel éppen hol található, és a programok milyen viselkedést rendelnek az adott gombhoz. A gombok száma az idők folyamán nőtt: A Macintoshok még csak egy gombot igényeltek, de a PC-k esetében már két vagy három gombos egereket használnak.

Működését tekintve többféle egér létezik, amelyek karbantartása is már más módon történik. A továbbiakban ezeket vesszük sorra.

Optomechanikai egér

A jelenleg legelterjedtebb egérfajta az optomechanikai egér. Ez egy mozgóalkatrészeket és optikai elemeket is tartalmazó megoldás, amely rendkívül olcsó, viszont a mozgó alkatrészek miatt a legtöbb karbantartást igénylő fajta.

Az egér alján található egy nyílás. Egy gumival bevont golyó áll ebben a nyílásban, amelyhez a dobozon belül két henger kapcsolódik. Az egér mozgatása hatására a golyó megforgatja a két hengert. A hengerek pedig egy-egy küllős tárcsát forgatnak. A küllők közötti lyukakon egy fényforrásból egy érzékelőre fénysugár esik, amelyet a forgó tárcsa rendszeres időközönként megszakít.

A fénysugár megszakadásának sűrűsége a forgás sebességével és mértékével arányos, így ebből meghatározható, hogy az egér vízszintesen, illetve függőlegesen milyen gyorsan és mennyit mozdult el. Így az egér elektronikája képes továbbítani az információt, hogy merre és mennyit mozdítottuk el az egeret. Emellett minden gomb lenyomott állapotáról is tájékoztatást ad az egér. Ezekből az információkból azután a számítógépen futó program feladata eldönteni, hogy mit kezdjen a kapott információval.

Használat során a golyó összeszedi az asztalról a port és a szöszt. Ez azután a hozzáérő hengereken keresztül bekerül az egér belsejébe, majd rátapad a hengerekre, sőt a tárcsákra is. Amennyiben a tárcsán a küllők közötti lyukakat is eltakarja, a fény nem jut át, így nem érzékeli a mozgást. Azonkívül a por miatt nem tapad össze eléggé a golyó és a hengerek, így elcsúszva kisebb mozgást érzékel az optika a ténylegesnél.

Ezért az egeret ajánlatos rendszeresen tisztítani. A golyó épségét, és tisztaságát meg kell tartani, ha használható egeret akarunk. Az egér belsejéből is ki kell tisztítani a benne összegyűlt piszkot. A hengerekről és a tárcsákról egyaránt el kell távolítani a rárakódott piszkot. Vigyázni kell azonban, hogy az alkatrészek eközben nehogy megsérüljenek, mivel ha nem sima a golyó és a hengerek felülete, akkor szintén nem fog megfelelően működni az egér.

Optikai egér

Az optikai egérnek nincs mozgó alkatrésze, azonban a működéséhez speciális egéralátétre van szükség. Emiatt jóval drágább, és kevésbé elterjedt is az optomechanikai egérnél.

Az egéralátét egy speciális rácsos mintázattal van ellátva. Erre egy fénysugár vetül. Amikor az egeret elmozdítjuk az alátét fölött, a visszaverődő fénysugár megváltozása alapján állapítja meg az egér elektronikája, hogy merre és mennyit mozdult el. Ehhez természetesen jóval bonyolultabb elektronikára van szükség, mint az optomechanikai egérhez. Ezért is drágább az optikai egér.

Track Ball

Igazi magyar neve még nincs, bár nevezik ,,hanyattegér''-nek is. Valójában egy olyan eszközről van szó, amely az egér funkcióját tudja ellátni. Azonban nem mozog, hanem egy helyben áll. Így kisebb helyet igényel a használata, mint a hagyományos egéré. Mivel nem kell egéralátét sem a használatához, így hordozható számítógépeknél alkalmazzák leginkább.

Technikailag megegyezik az optomechanikai egérrel, azonban a golyó felülre került. A ,,hanyattegér'' elnevezés azonban azért nem megfelelő, mert ha egy hagyományos egeret megfordítunk, az nem működik, mert a golyó nem ér hozzá a hengerekhez. Ezenkívül a gombok is felül vannak, tehát valóban nem egyszerűen egy fordított egér.

Használata során a golyót kell forgatni ahelyett, hogy az egeret tologatnánk. Ami belül történik, az már teljesen megegyezik az optomechanikai egérével.

Érintőpad

Angolul touch pad a neve a track ball azon változatának, amelyben nincs golyó. Helyette egy lap van, amelyet az ujjunkkal megérintve, mintha azt mozgatnánk, lehetséges az egér mutatójának mozgatása. Általában a hordozható számítógépekben használják, mert nincs mozgó alkatrésze.

Képdigitalizáló

A képdigitalizáló, vagy angol nevén scanner (magyarítva szokás ezért szkennernek is nevezni) lehetővé teszi, hogy ábrákat, szöveges dokumentumokat, mint képeket a számítógépbe jutassunk. Amennyiben szöveget digitalizálunk vele, akkor abból még csak kép lesz, amit egyéb feldolgozó programmal át kell alakítani szöveggé.

Működése egy speciális, fényérzékelésre alkalmas félvezetőn, a CCD-chipen alapul. A fénymásolókhoz hasonlóan egy fénysugár végigpásztázza a lapot, amit fel akarunk dolgozni. A visszaverődő fény a CCD-re jut, amely a fényintenzitás alapján állít elő digitális jeleket, amelyek egymás mellé téve a digitalizált képet adják.

A képdigitalizáló felbontása azt jelenti, hogy egy adott területet hány képpontra tud bontani. Nyilván minél többre, annál élesebb képet kapunk, viszont annál több képpontot kell tárolni egy adott méretű képről, vagyis annál nagyobb helyet igényel a kép tárolása.

Ezt a felbontást a dpi mértékegységgel szokás megadni, amely az angol Dot Per Inch rövidítése, vagyis a hüvelykenkénti pontok számát adja meg. Egy adott képdigitalizáló több felbontást is ismer általában, amelyek között a kezelőprogramban lehet választani. A kész kép elmentésének formátuma is általában a kezelőprogramban választható.

Kialakítása szerint többféle képdigitalizáló létezik. Van olyan változata is, amely egy kézben elfér, a digitalizálandó kép fölött végighúzva történik vele a digitalizálás. Felbontása általában kicsi, és a pontosságot befolyásolja a használójának kézmozgása, mivel ha nem elég egyenletesen mozgatjuk, akkor torzul a kép. Viszont a digitalizálható kép mérete változhat.

Elterjedtebb, de valamivel drágább a síkszkenner. Ebben a fénymásolóhoz hasonlóan a lapot egy üveglapra fektetve kell elhelyezni. A legnagyobb digitalizálható kép akkora, amekkora ezen az üveglapon elfér. A megvilágítás az üveglapon keresztül, alulról történik. Felbontása és minősége jobb.

Egyéb bemeneti egységek

A fényceruza működéséről majd a kimeneti egységeknél, a monitornál lesz szó, mivel avval függ össze.

Használatáról röviden annyit, hogy a műszaki és építészeti tervezésben elterjedt, az egérhez hasonló feladattal. Újabban hasonló jeleggel érintőképernyőt is alkalmaznak a nyilvános információs terminálokban. Mindkettőnél a képernyő adott pontjára lehet mutatni. Mindkét esetben a számítógéphez jutó infomáció a képernyő kiválasztott pontjának koordinátáiból áll.

Másik speciális célra alkalmazott beviteli eszköz egy speciális egér, amely az optikai egérhez hasonlóan speciális alapon mozogva pontos elmozdulást mér. Egy térképet alátéve, egyes pontjai közti távolságot lehet lemérni. Ezzel például a térkép digitalizálása válik lehetővé. Térinformatikai alkalmazásokban használják.

Játékok számára vannak még speciális beviteli eszközök, mint a botkormány, amely az egérhez hasonló jeleket továbbít a számítógépnek; vagy a rendes kormány, amely autós szimulátor programokban használható.

Természetesen a speciális célú számítógépekhez speciális beviteli eszközök is tartoznak. Különböző mérésekhez a mérőműszert is össze lehet kapcsolni a számítógéppel, és ekkor maga a mérőműszer is beviteli eszközzé válik. Minden ilyen esetben a számítógépen futó programnak kell gondoskodnia a műszertől érkező jelek megfelelő értelmezéséről. Ez azt is jelenti, hogy egy bemeneti egység mindig csak a tőle érkező jeleket értelmező programmal együtt használható, legyen szó mérőműszerről, egérről vagy billentyűzetről.

Ellenőrző kérdések

  1. Sorold fel a leggyakoribb bemeneti egységeket!
  2. Mire kell figyelni a billentyűzet karbantartása során?
  3. Milyen egérfajták vannak?
  4. Hogyan kell az egeret karbantartani?
  5. Minek a rövidítése a dpi?
  6. Melyik, és milyen szempontból jobb: a 180 dpi-vel digitalizált vagy a 760 dpi-vel digitalizált kép?



Következő: Kimeneti egységek

Vissza: Bevezetés az informatikába