A kommunikáció minden fajtáját lehet modellezni
ezzel ábrával. Ahogy ezen is látható, a
kommunikáció kiindulópontja az Adó, amely nem más, mint az
információ forrása.
A hétköznapi életben a kommunikációnak többféle fajtájával találkozhatunk. Az egyik legtermészetesebb fajtája, amikor két ember beszélget.
Azonban már ez sem egy teljesen magától értetődő folyamat, hiszen ahhoz hogy a két beszélgető ember megértse egymást, kellenek bizonyos feltételek: legyen legalább egy olyan nyelv, amit mindketten értenek; mindketten tudjanak beszélni és hallják is egymást. Ha ezen feltételek bármelyike nem teljesül, akkor nem fogják egymást megérteni.
Nézzünk most egy kicsit bonyolultabb példát, amikor a két ember levélben akar információt cserélni. Ekkor még további feltételek is kellenek, hiszen nem elég, hogy ugyanazon a nyelven értsenek, de a levélírónak írnia, a címzettnek olvasnia is tudnia kell ezt a nyelvet. Ezen kívül kell még egy olyan rendszer, amelyen keresztül a levél eljuthat a feladótól a címzetthez, vagyis a postai szolgáltatás.
További példa lehet még a telefon is, ahol ismét más feltételek kellenek ahhoz, hogy a két fél tudjon egymással információt cserélni, azaz kommunikálni. Bizonyos értelemben kommunikációnak számít az is, ha különböző ábrákkal, jelekkel hívják fel az emberek figyelmét valamire az utcán vagy a pályaudvarokon, üzletekben stb.
A számítógépek is tudnak egymással kommunikálni, ha az ehhez szükséges
feltételek adottak. Ilyenkor nem két ember, hanem két számítógép beszélget. De
az is lehetséges, hogy a számítógépeken keresztül két ember kíván egymással
kommunikálni.
A kommunikáció minden fajtáját lehet modellezni
ezzel ábrával. Ahogy ezen is látható, a
kommunikáció kiindulópontja az Adó, amely nem más, mint az
információ forrása.
Az információt azonban át kell alakítani olyan formájú jelekké, amit továbbítani tud a kommunikáció során használt közeg, azaz a csatorna. Ezt az átalakítást végzi el a kódoló. A kódoló tehát az adótól érkező információt alakítja át jelekké.
A jeleket a csatorna továbbítja. Az, hogy milyen jeleket állít elő a kódoló, az a csatorna fajtájától függ. Mindig olyan jelekre van szükség, amilyeneket a csatorna továbbítani tud. Például beszélgetés során a csatorna a két ember közötti levegő, amely hanghullámokat tud továbbítani. Ezért az adó (a beszélő ember) információit a szája és a hangszálai mint kódoló hanghullámokká alakítja, amit a másik ember a fülével fog érzékelni. Levél esetén a csatorna egyrészt maga a papír, másrészt a levelet szállító postás. Ekkor a továbbítható jelek a betűk és számok értelmes sorozatából állnak.
A csatorna a jeleket tehát eljuttatja a vevőhöz, ahol a jelekből vissza kell nyerni az eredetileg elkódolt információt. Erre szolgál a dekódoló. Ez állítja vissza a csatornán érkező jelekből az eredeti információt, amit azután a vevő feldolgozhat.
Ezzel persze a dolog még nem teljes, hiszen a beszélgetés során nem csak annak a hangját halljuk általában, akivel beszélgetünk, hanem az utcán közlekedő autókat is, és egyéb hangokat, amik még egy épületbe is beszűrődnek az utcáról. Ha órán a szomszéd teremben túl hangosak, akkor az is nehezítheti a tanár magyarázatának megértését. Ha egy hangos utcán akarsz a barátaiddal beszélgetni, akkor esetleg kiabálnotok kell ahhoz is, hogy akár csak halljátok egymás hangját, nem hogy még meg is értsétek, amit a másik mond. Íly módon tehát a környezet is hatással van az információátvitel sikerességére vagy sikertelenségére. A hatást pedig úgy hívjuk: zaj.
A következő téma: Az információ
Vissza: Bevezetés az informatikába